Számos neves magyar és külföldi produkció választotta már a Tom-Tom stúdiót. A nálunk dolgozó művészek között a magyar zenei élet széles skálája képviselteti magát!
Elérhetőségek

Tom-Tom Stúdió

Telefon:
+36 1 250 31 47

Fax:
+36 1 240 24 32

E-mail:
studio@tomtom.hu

Előadók

Illényi Katica

Illényi Katica

Illényi Katica számára mindig is egyértelmű volt, hogy a zenei pályát fogja választani. Édesanyja nagyon jól zongorázott, édesapja pedig az Operaházban hegedült. Ő maga már kicsi korától kezdve hegedülni tanult. Tehetségének köszönhetően 14 évesen felvették a Zeneakadémia "Különleges tehetségek" osztályába, majd pedig következett a főiskola. Már ekkor az Operaház és az Erkel Színház zenekarában játszott, és az itt töltött időkben szerette meg az operett műfaját is.

A zenekari árokban töltött idők alatt született meg benne az elhatározás, hogy nemcsak hegedülni akar, hanem énekelni és táncolni is. Így Katica felvételizett az OSZK-ba (Országos Szórakoztatózenei Központ), ahol a könnyű zene minden műfajával megismerkedhetett, és keresett egy tánciskolát, ahol az általa leginkább kedvelt sztepptáncot is elsajátította. Időközben lediplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, és teljes mértékben átállt a klasszikus hangképzésre, illetve a sztepp mellett jazztánccal és klasszikus balettel is foglalkozni kezdett.

Énekesként először egy külföldi turnén szerepelt, ahol a szubrett megbetegedett és Katicát kérték fel, hogy énekelje el a szerepet. Természetesen hangszeréhez sem lett hűtlen, emellett azonban más műfajokkal is megismerkedett, mint például a jazz és a swing. Mindegyikből megpróbálta ellesni azokat a különlegességeket, amelyeket a klasszikus zenén keresztül nem ismerhetett meg. Az énekes-hegedűs hölgy életében fordulópont volt az 1999-es év, melynek során a legnézettebb televíziós show műsorok rendszeresen meghívták szerepelni. Innentől kezdve az egész ország megismerte a nevét, és sorban érkeztek a különböző felkérések. 2001 karácsonyán az Operett Színház felkérte a hagyományos müncheni gálaműsorukra szólistának, ahol Katica nagy örömére ráadásként egy olyan szám került elő, amelyben játszhatott hegedűjén is. A nagyon kellemes koncertsorozat után meghívást kapott a következő évre is.

 A rengeteg fellépés után időszerűvé vált egy lemez elkészítése, amely 2002-ben jelent meg a Tom-Tom Records gondozásában Premier címmel. A mindig vidám, mosolygós művésznő repertoárjában a 20-as, 30-as, 40-es évek magyar és amerikai swing-korszakának örökzöldjei és slágerei mellett helyet kaptak klasszikusok, operettek, filmslágerek, musicalek és további közismert melódiák feldolgozásai is. A várt közönségsiker nem maradt el, de ami még nagyobb elismerést hozott, az a lemez megjelenése előtt kapott eMeRTon-díj, amely a szakmai elismerést is jelentette.

Mindezek után egyértelmű volt a folytatás. 2005 májusában szintén a Tom-Tom Recordsnál megjelent Mézillatú nyár címmel a második lemeze, amelyet már oly régóta várt a közönség. A korongon swing örökzöldektől kezdve a musical- és filmbetétdalokon át az operett klasszikusokig a Thália színház-beli koncert élőfelvételén a stílusok széles palettája megtalálható. A cd különlegessége, hogy két videórészlet látható rajta a koncertről, amelynek repertoárjából a cd-n hallható dalok is kikerültek.

Bookmark and Share  
Előadó honlapja »

Kiadványok

 
Mézillatú Nyár
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2005-05-26
Tovább »
 
Premier
Formátum: CD
Megjelenés időpontja: 2002-10-22
Tovább »

Kapcsolódó galériák